Mi az a Sandbox? Új védelem a vírusok ellen?!

sandbox-usb-connect.png

A Sandbox(homokozó) egy remek fejlesztés, lehetővé teszi
hogy szinte bármilyen alkalmazást játékot szoftvert programot
tesztelhessünk anélkül, hogy félnünk kéne egy esetleges vírustámadástól.

Lényegében a Sandbox elkeríti a merevlemez egy bizonyos részét amit olyan
gigászi falakkal vesz körül, hogy abból még a fény sem jut ki.
Tehát olyan lesz a homokozó, mint egy fekete lyuk.

De miért jó ez nekünk?

A teljes cikk megtekintéséhez, KATT -> TOVÁBB


Mert ha esetlegesen vírusos amit tesztelni akarunk, akkor az őrjönghet a
Sandboxon belül, kijutni úgysem tud belőle sőt, az adott Sandboxot törölhetjük
is, így ami benne van/volt megsemmisül. Így a benne lévő vírusok is.
Amik nem mások mint kódok, hogy mit csináljon a számítógép másképp(nem a javunkra).

A Sandboxie nem ingyenes, de remek alternatíva erre a célra.
Szinte bármit futtathatunk belőle, akár még a netet is korlátozhatjuk
az adott alkalmazás számára!

Hasonló a Comodo által fejlesztett Internet Security, amely bár egy tűzfal+vírusölő
ugyanakkor tartalmaz Sandboxot és Kiosk környezetet ami egy pillanatok alatt elérhető
operációs-rendszer felület totális Sandbox környezetben tehát egy valós operációs-rendszer
környezetet szimulál! :)
Így ez egy sok az egyben szoftver-csomag, és ingyenes változata is van!