100 illetve 200 Hz, az a CMR (képfrissítést javító technológia).

A Samsung TV-nek xxes6100-tól felfele van valós 100 Hz képfrissítési frekvenciája.

Egy eléggé tárgyilagos cikk, amit a képfrissítésről tudni érdemes.



100 Hz, 200 Hz, 400 Hz, 600 Hz – a gyártók egyre nagyobb értékeket tűntetnek fel az LCD- és plazmatévéken, azt azonban már nem mindig közlik, hogy az adott értékek pontosan mit jelentenek. Pedig, amint azt rövidesen látni fogjuk, képfrissítés és képfrissítés között igen nagy lehet a különbség.

Alapok:

Az LCD-és plazmatévék állóképek sorozatát vetítik, s ezt az agyunk mozgóképként érzékeli. Az egy másodpercre jutó képek számát nevezzük képfrissítési frekvenciának – ez eddig tiszta sor. Az viszont már nem, hogy az egy másodpercre jutó képkockák számát miből számítjuk. Ez lehet a bemeneti jel képfrissítési frekvenciája, lehet az a képfrissítés, amit az elektronika számol, lehet az a képfrissítés, amit a panel használ és lehet az a képfrissítés, amit a szemünk lát. Főleg most, hogy a 3D tévék is piacra kerültek, könnyen előfordulhat, hogy mind a négy érték különbözik!

Bemenet, kimenet

A bemeneti képfrissítés értelemszerűen azt a képfrissítést jelenti, amivel a képanyag a forrástól eljut a tévéig. Mindegy, hogy a tévé saját, beépített tunerjét használjuk, vagy a megjelenítőt set-top-boxra, Blu-ray lejátszóra, DVD-lejátszóra, PC-re, játékkonzolra, videokamerára stb. kötjük, legalább egy képfrissítési frekvenciát biztosan találunk, amit a tévé tud értelmezni. Az analóg PAL tévéadás például 50 Hz-es jelet tartalmaz (625 sor, 50i), a DVD-re 720×576 pixeles felbontással és 25p vagy 50i képfrissítéssel kerülnek fel a filmek), a videomebenetek használatával pedig 24, 25, 30, 48, 50, 59 vagy 60 Hz-es képfrissítést választhatunk – tévétől függően. A bemeneti képfrissítésnél igazából egy dologra érdemes figyelni, mégpedig a 24p-re. 24 fps-es (24Hz-es) képfrissítés jellemzi a Blu-ray lemezen lévő filmeket, amit csak akkor tudunk kadenciahelyesen (az eredeti sebességgel és képfrissítési ritmussal egyező módon) megjeleníteni, ha a tévénk támogatja a 24p-t. Működéséről egy korábbi cikkünkben részletesen írtunk. Ami még fontos: 60 Hz-es képfrissítésnél nagyobb értéket a lapostévék többnyire nem képesek értelmezni, még akkor sem, ha a specifikációjukban szerepel 100 Hz-es vagy nagyobb érték - ez ugyanis másra utal. A készülékek azért nem támogatják a magasabb képfrissítési gyakoriságot, mert a gyártók a HDMI szabványok alapján alakítják ki a tévék elektronikáját, és a szabványnak még a legfrissebb, HDMI 1.4a verziója sem írja ezt elő.

Habár logikailag most az következne, hogy megnézzük, mit csinál az elektronika a képpel, könnyebb megérteni a tévék működését, és a különböző képfrissítési gyakoriságok közötti kapcsolatot, ha előbb megnézzük, mit jelent a panel képfrissítési gyakorisága; ez az érték azt adja meg, hogy a tévé képe másodpercenként legfeljebb hányszor frissülhet. Legalábbis többnyire. A 100 Hz-es LCD-tévé másodpercenként akár 100, a 200/400 Hz-es LCD-tévék akár 200/400, a 400/600 Hz-es plazmatévék pedig 400/600 alkalommal képesek frissíteni a kijelző tartalmát, ez azonban NEM azt jelenti, hogy minden alkalommal más információtartalom is jelenik meg! Ha a kép másodpercenként 100 vagy kevesebb alkalommal frissül, akkor a tévén az elektronika által kiszámolt képkockák folyamatosan, egymás után jelennek meg, a 200 Hz-es LCD-tévék esetében viszont már lehet, hogy trükközés van a dologban. Egyes készülékek az elektronika által kiszámolt képkocka közé fekete képkockát is beillesztenek (LED-es háttérvilágítás esetén a gyakorlati megvalósítás részképekkel történik). A 400 Hz-es LCD-k esetében teljesen biztos, hogy 200 képkocka és 200 fekete kép jelenik meg gyors egymásutánban. A magasabb képfrissítési frekvencia előnye az, hogy egyetlen képkockát rövidebb ideig látunk, így az agyunk élesebbnek, tisztábbnak érzékeli a mozgóképet.

Ami a plazmatévéket illeti, a panel képfrissítése jellemzően 400 vagy 600 Hz – de a valós tartalomváltozás ennél jóval kevesebb. A plazmák működési elve teljesen különbözik az LCD-k működésétől; az egyes képpontok feszültség hatására saját fényt állítanak elő – azonban ez a fény csak nagyon rövid ideig látható, ezért a képpontokat újra meg újra fel kell villantani. (Ennek a tulajdonságnak köszönhető egyébként a plazmák enyhe vibrálása.) A plazmatévék típustól és beállítástól függően minden egyes képkockát 4-12 alkalommal is frissíthetnek, tartalmi változtatás nélkül. Egy 600 Hz-es plazmatévé a 60 Hz-es jelet például úgy jeleníti meg, hogy minden egyes képkockát tízszer „villant” fel. Ennek az eljárásnak a neve sub-field drive. A plazmatévék esetében a magasabb képfrissítési frekvencia stabilabb fényerőt biztosít, valamint (kis mértékben) a mozgókép-felbontást is javítja.

Képfeldolgozás

Fentiek alapján már tudjuk, hogy a bemeneti képsebesség és a panel képfrissítési frekvenciája nem biztos, hogy egyezik. Az elektronika feladata adott: a beérkező jelet úgy kell átalakítania, hogy az eredmény passzoljon a panel képfrissítési gyakoriságához. A váltottsoros képből egyrészt progresszív képet kell készíteni, másrészt adott esetben képkockákat ismételni kell, vagy a meglévők közé újakat kell kiszámolni. Ez utóbbiról Így működik az LCD-tévék 100 Hz-es képfrissítése című cikkünkben részletesen írtunk, így a technológiai megoldások részletezésétől most eltekintünk.

Néhány példa arra, hogyan alakítja át az elektronika a képet:

Analóg tévéadás (50i) -> 100 Hz: váltottsoros képből progresszív kép kiszámolása, minden meglévő képkocka közé újabbak kiszámolása.
Analóg tévéadás (50i) -> 200 Hz: váltottsoros képből progresszív kép kiszámolása, minden meglévő képkocka közé újabbak kiszámolása, vagy 100 Hz-es kép előállítása és fekete képkockák beillesztése.
Analóg tévéadás (50i) -> 600 Hz (plazma): váltottsoros képből 100 Hz-es kép számolása, plusz az elektronika a képváltások között hatszor frissíti a panelt (változatlan tartalommal).
Blu-ray film (24p) -> 60 Hz: minden első képkocka ismétlése háromszor, minden második képkocka ismétlése kétszer. Ez a 3:2 pulldown eljárás, az eredmény nem tökéletesen folyamatos kép. Ha a tévé nem kezeli a 24p jelet, akkor nem tud képet megjeleníteni. Az egyetlen megoldás az, ha a 3:2 pulldown-t a Blu-ray lejátszóra bízzuk, így a tévé 50 vagy 60 Hz-es jelet kap, amit már tud kezelni.
PC/játékkonzol (60 Hz) -> 60 Hz: nincs teendő.
PC/játékkonzol (60 Hz) -> 600 Hz (plazma): nincs teendő, de az elektronika képváltások között tízszer frissíti a panelt (változatlan tartalommal).
Blu-ray film (24p) -> 72 Hz: minden képkocka ismétlése három alkalommal.
Blu-ray film (24p) -> 96/120 Hz: minden képkocka ismétlése négy vagy öt alkalommal, vagy a meglévő képkockák közé három vagy négy újabb kiszámolása.

A listából látható, hogy a forrásanyag, az elektronika által kiszámolt kép és az, ahogyan a panel tartalma frissül, akár teljesen különböző is lehet – sőt, az a gyakoribb eset, hogy legalább az első kettő eltér egymástól.

A 3D is bekavar

Az aktív szemüveggel működő 3D rendszerek esetében egy negyedik tényező is szerepet játszik; eze rendszerek működési elve ugyanis azon alapszik, hogy a tévé a bal és jobb szem számára készített képet felváltva jeleníti meg, a szemüveg pedig (fordított sorrendben) felváltva eltakarja a megfelelő szemünket. Ez azt jelenti természetesen, hogy egy-egy szemünkkel csak a képkockák felét látjuk, így az effektív képfrissítési gyakoriság a felére csökken; egy 200 Hz-es 3D LCD-tévé esetében egy-egy szemre 100 képkocka jut másodpercenként.

Összefoglalás

A tévék specifikációja több, a képfrissítési gyakoriságra vonatkozó adatot is tartalmazhat. Ezek mindegyike fontos információt tartalmaz, ezért jó, ha tisztában vagyunk a jelentésükkel. Azonban értelmezésük csak kiindulási pontot adhat, ezen infók alapján, személyes próba nélkül nem lehet megmondani, hogy adott tévé esetében egy-egy megoldás javítja-e, és ha igen, akkor mennyivel a képminőséget.